Ha már itt jártam, természetesen nem lehetett kihagyni a legfontosabb nevezetességeket. Kairó és a gízai piramisok alapvető látnivalók, bár Hurghada-tól Kairóig borzasztóan hosszú az út. Ez nem ingatott meg, szervezett programmal, buszos utazással beneveztem a kairói utazásra. Lehetett volna repülővel is menni, de az jóval drágább lett volna. Indulás a szállótól hajnali 2 után, érkezés reggel 9 felé. Egyszer ki lehet bírni.

Meglepően pontos volt az indulás, senkire nem kellett várni, persze az utat mindenki alvással töltötte, már amennyire sikerült. Kairó környékén már felkelt a nap, szóval onnantól már figyelni lehetett a környezetet. Addig sok látnivaló nem volt, csak a monoton sivatag, amelynek képét csak néha szakította meg egy-két nagyobb üzem. Kairóhoz közeledve már feltűntek a várossal egybenőtt lakóblokkok, tömbházak. Ami érdekes volt, egyik hotel (vagy valami ilyesmi) parkjában volt egy jókora fal, telefestve mindenféle egyiptomi ábrázolással, illetve első ránézésre Moammer Kadhafi-t, Mubarak-ot, és más "fontos elvtársakat" ábrázoló portrékkal.

Kairóra is igaz, amit az Egyiptomi városokról általánosságban itt leírtam. Még ez a több mint 15 millió nagyváros is tömve van befejezetlen, csak falakból álló, "csontváz" épületekkel, ugyancsak jellemző a szemét és a mocsok mindenütt. Még az éltető Nílus és a csatornák is tele vannak hulladékkal, olyat is láttunk, hogy annyira vastag szeméthalom úszott a vízen, hogy magát a csatorna vizét egyáltalán nem lehetett látni. Állítólag Mubarak idejében elkezdték a csatornákat lefedni, a föld alá vezetni, hogy valamelyest óvják a szemeteléstől, de a főelvtárs elpaterolásával félbemaradt ez a program.

Elsőként a híres kairói múzeumhoz érkeztünk (pontos nevén: Egyiptomi Régiségek Múzeuma), de olyan jó időt futottunk, hogy a 9 órás nyitás előtt már negyed 9-re odaértünk. Addig is áthaladtunk a híradásokból ugyancsak ismert Tahir-téren, ahol anno a kormányellenes tüntetések voltak. A tér eredetileg nem erről volt híres, hanem a kellemes zöld övezetéről, a kávézókról, ahol kényelmesen szusszanhat egyet az ember. Mostanra ennek nyoma sincs, a tér teljesen fel volt túrva, valamiféle építési munkák miatt.
A tüntetésekről sem volt semmi látható nyom, egyedüli nyomasztó mementó a múzeum tőszomszédságában fekvő egykori Belügyminisztérium épülete volt, amely teljesen ki volt égve. Gondolom több hasonló sorsú épület is volt, amit azóta helyreállítottak, nem tudom, hogy ezt szándékosan hagyták-e meg érintetlen formában, a kormos falakkal, betört ablakokkal, leszakadt klímaberendezésekkel. A belügyi erőket nyilván ott se nagyon szerették...

A múzeum előtti időben előrevettük a Níluson való hajózást, ami külön fizetendő volt. Egy kis kört tettünk a motoros hajóval, nézegetni lehetett a két part épületeit, szállodáit, a hidakat, stb. Annyira nem volt nagy szám ez a hajókázás, a látvány kicsit olyan, mintha Budapesten hajóznánk a Dunán (pontosítanom kell, Budapest ezerszer szebb!), különösebben izgalmas látványt nem kell várni. Maximum a Níluson való hajózás ténye miatt lehet érdemes beruházni rá, illetve azért valamelyest szélesebb folyó a Nílus ezen szakasza, mint a Duna.

A múzeumban szigorúan tilos volt fényképezni, így ott sajnos nem készültek képek. A gépeket is vagy a buszon kellett hagyni, vagy a bejáratnál leadni. Az idegenvezető néni, akit Kairó határában szedtünk fel, megváltotta a jegyeket, és fülhallgatón keresztül mesélte a tudnivalókat. A rendkívül kedves, szeretetreméltó hölgy mesélős stílusát kicsit szokni kellett, de nagy lelkesedéssel számolt be minden tudnivalóról, sokat beszélt saját életéről és tapasztalatairól is Egyiptomban.

A múzeum nem annyira nagy, de a részletes körbejáráshoz azért több óra kell, amire ilyen szervezett úton persze nem volt idő. Azt túlzás lenne mondani, hogy végigrohantunk a múzeumon, de eléggé sietős tempót kellett felvenni, viszont a legfontosabb látnivalókat sikerült végigjárni.

Nem időrendi sorrendben mentünk, hanem a múzeum legfőbb jellegzetességével, Tutankhamon kincseivel kezdtük. Csodálatos gyűjtemény volt, aranyozott használati tárgyak bőségesen, szarkofágok, a híres trónszék, az ismert ábrázolások, halotti ládák. Különösen érdekes volt a jó állapotban megmaradt gabona, hihetetlen, hogy több ezer évvel ezelőtti leletekről beszélünk. Ugyancsak különlegesség volt, hogy egy korabeli óvszer is megtalálható volt a gyűjteményben, valamilyen állatbőrből. Nem tudom, hogy az eltelt idő mennyire volt hatással ennek anyagára, vagy mennyire ... hmm ... tágulóképes az anyag, de igencsak pindurka volt ez a lelet. Ha ez valósághűnek számítható, Tutankhamon barátunk valószínűleg nem volt a nők kedvence... :)

Egy külön teremben volt a híres halotti maszk, illetve további aranytárgyak a sírból. Egészen elképesztő gazdagságú és szépségű ez a kiállítás, és tényleg elképesztő belegondolni, hogy ezek a míves tárgyak, hieroglifákkal tarkított aranyozott leletek több ezer évvel ezelőttről származnak. Sajnos ami számomra beárnyékolta a Tutankhamon kiállítást, az a néhány teljesen üres vitrin, amelyből származó ereklyéket a 2011-es zavargások idején a múzeumba betörő csőcselék elrabolt. Úgy látszik, nem csak az ókori sírrablóktól kellett óvni a kincseket, de mindez sajnos a "modern" korban is ugyanolyan probléma. De az ilyenekre remélem Tutankhamon átka ugyancsak érvényes...

Ami még számomra érdekes volt, azok a görög korból származó szarkofágok. Ezek ugyanúgy néztek ki, mint az ismert ókori egyiptomi leletek, annyi különbséggel, hogy a fejmaszk helyett egy-egy festett portré volt beillesztve, amolyan jellegzetes ókori görög stílusban.

A múzeumot tovább járva számos további műalkotást, szobrot, festményt, faragást, használati tárgyat meg lehetett találni, az egyiptomi birodalom mindegyik korszakából. Megtalálható volt a legősibbnek számító Dzsószer fáraó szobra, az óriási II. Ramszesz szobor, írnokok és szolgák szobrai, érdekes volt az egyiptomi "udvari bohóc" és családjának szobra, illetve Rahotep herceg és Noferet hercegnő szobrai. A rejtélyes IV. Amoenhotep-nek (Ehnaton) és az Amarna korszaknak külön termet szenteltek. Itt jól megfigyelhető volt, mennyire más stílusra váltott az akkori művészet, és magát a fáraót is mennyivel másképp ábrázolták a korábbiakhoz képest (az Ehnaton körüli rejtélyekre egy másik bejegyzésben külön kitérek).

Az is érdekes volt számomra, hogy olyan vésetek is voltak, ahol a kegyvesztetté vált fáraónő (?) ábrázolásait teljes mértékben ki akarták törölni, vagyis mindenhol ki volt kaparva, ki volt vésve az ő alakja az ábrázolásokból. Ezek szerint a sztálini retusálási hullám a "múlt elfelejtésére" már több ezer évvel ezelőtt is létezett!

Külön belépővel lehetett megtekinteni a Múmiák termét. Ez olyan fantasztikus élmény, hogy semmiképp sem szabad sajnálni rá a pénzt. A külön klimatizált teremben számos királyi múmia fekszik, egészen közelről meg lehet őket szemlélni. Mivel be vannak bugyolálva, a fejük és a karjaik látszanak csak, de ez is hihetetlenül különleges látvány. Több ezer évvel ezelőtti uralkodók fekszenek előttünk, pontosan megvizsgálhatjuk a fejszerkezetüket, a fogaik, hajuk állapotát, szinte magunk elé képzelhetjük halotti arckifejezésüket. Számomra elég különleges élmény volt ez.

A múzeumtól távozva megtekintettünk még egy papirusz boltot, ahol a papirusz készítés és festés művészetét mutatták meg, természetesen vásárolni is lehetett.

Ez után Gíza felé vettük az irányt, ami gyakorlatilag Kairó keleti külvárosának tekinthető. A híres piramisok gyakorlatilag a lakott terület tőszomszédságában helyezkednek el, különös látvány volt útközben látni, ahogy a magas épületek hátterében feltűnik a három nagy piramis körvonala.

Tapasztalataim szerint a piramisok környékén az árusok még rámenősebbek és agresszívebbek, mint az általában megszokott (az is épp elég...). Nem egyszerű, sőt kifejezetten idegőrlő lerázni őket, volt olyan aki már földhöz vágta az ajánlgatott cuccot, csak hagyja már békén.

A három piramis közül a Kheopsz (más néven: Khufu) piramis a legmonumentálisabb, ezt nevezik hivatalosan is a "Nagy Piramisnak". Az ember szinte eltörpül ezen építmények mellett, Fantasztikus élmény ott állni a hatalmas kövek tövében, és felnézni a napot is eltakaró óriási gúlára. Még mai szemmel is tiszteletet parancsoló építmények ezek, amelyek a hatalmasságot hirdetik az ember kicsinységével szembe. (A piramisok, azok építése körüli rejtélyekről egy külön bejegyzésben szólok).

Most már nem lehet teljesen felmászni a Kheopsz piramisra, csak egy kisebb szakaszon, illetve külön díjfizetés ellenében be lehet menni a sírkamrába. Utóbbi állítólag egyáltalán nem éri meg, mert gyakorlatilag csak egy teljesen üres kamrát találunk, egy üres szarkofággal, tehát hacsak valaki nem akarja égen-földön híresztelni, hogy ő bent volt a Kheopsz-piramisban, nem érdemes erre beruházni.

A parkolóban lovasok és tevések próbálják rábírni az embereket egy kis ügetésre. Nekem az egyik arab csak egy fényképezési lehetőséget kínált a tevével, majd tevére felszállva akart megörökíteni, aztán kicsit odébb vitt, mondván benne vannak a buszok a képben. Eddig még engedtem neki, de továbbvinni már nem hagytam magam, leköveteltem magam a tevéről, a hosszas óbégatás és alkudozás ellenére kezébe nyomtam némi baksist, és leléptem. Szerencsére itt a buszok között ez nem volt olyan vészes, egy távolabbi megállónál, ahonnan mindhárom piramist jól be lehet látni, életveszélyes a tevések/lovasok szolgáltatását igénybe venni, hiszen kivisznek messzire a sivatagba, és csak igen borsos díj ellenében hajlandók visszahozni...

Mi busszal mentünk el ehhez az említett megállóhoz (naná, majd tevével...), innen valóban jó kilátás nyílt a Kheopsz-, Hafré-, Menkauré-piramisok mindegyikére. A mellettük lévő, kisebb királynői piramisokat is jól lehetett látni. Jó nagy zsibvásár volt errefelé, a kilátásért és a fotózás/videózásért mindenképp megéri ide eljönni, de aztán lehet is továbbindulni.

A piramisok újbóli megkerülésével eljutottunk a Szfinx-ig, amely a Hafré-piramis előtt található meg (a szintkülönbség miatt az előző megfigyelőpontról nem lehetett látni). A hatalmas, ma már jócskán lekopott fejű oroszlántestű lény tekintélyt parancsoló nagysága és misztikuma (a Szfinx körüli rejtélyekről ugyancsak itt) szintén Egyiptom kihagyhatatlan látnivalói közé tartozik.

A Szfinx közelébe egy templom romjain keresztül lehet eljutni, Az egyik oldala mentén lehet végigjárni, de nem lehet a közvetlenül a lábához jutni. A Szfinx-et egyetlen sziklából faragták ki, ez a látványos alkotás méltó lezárása a piramisok környékén tett túrának. Sajnos annyi idő nem volt, hogy alaposabban körülnézzünk, vagy akár felmásszunk a királynői piramisokra (ide lehetett), de így is fenséges látvány volt az arabul Abu'l Hol (A Rettenet Atyja) néven ismert alkotás.

Ez volt az utolsó állomása a Kairói túránknak, innen már csak a szintén fárasztóan hosszú hazaút volt esedékes. Nos, meg kell mondjam, engem Kairó egyáltalán nem nyűgözött le, visszataszítóan mocskos, ronda városnak tartom. Természetesen a legfontosabb látnivalók viszont kötelező jellegűek, amit biztosan nem lehet megbánni. Sőt egyenesen sajnáltam, hogy ebbe a túrába nem fért bele Kairó más fontos negyede, mint az iszlám negyed és a koptok negyede, vagy a Heliopolis, ezek még szép épületeket tartogattak volna. Ezeken túl viszont nincs sok érdekesség egy turista számára Kairóban.

Érdemes pár szót ejteni az időjárásról is, ami ugyancsak nem túl szimpatikus Kairóban. A mindenhol jellemző szikrázó napsütés itt ismeretlen fogalom, a szmog és a por olyan erős, hogy Kairóban és környékén a napot sem látni. Melegnek persze meleg van, maximum pár fokkal kevesebb, mint Egyiptom többi részén, de közel sem várható az a napozós, heverészős, napsütéses idő, amihez az országban általában hozzászoktunk.

Kairóból kifelé menet elköszöntünk az idegenvezető hölgytől, aki ugyancsak nagy szeretettel búcsúzott el a társaságtól. Este 10 felé, meglehetősen fáradtan ért vissza a társaság a szállodába, de abban biztos vagyok, hogy az élmények és a látványok mindenért kárpótoltak. Még ha megterhelő is az út, Kairót, Gízát, és a piramisokat mindenképpen látni kell!